Orosz trilógia

Oleg Pavlov a munkatáborok hétköznapjait jeleníti meg - a szovjethatalom utolsó óráiban. Az orosz irodalmi hagyományok hű követőjeként, egyszersmind megújítójaként mutatja be, hogy a katonaság hogyan züllik le a szocializmus széthullásával nagyjából párhuzamosan. Egy isten háta mögötti, amolyan időn és téren kívüli helyre kalauzol minket, ahová a hírek is megkésve jutnak el. Senki más nem lakik itt, csak az őrszázad és az elítéltek, akik a napi rutinba belefáradva tengetik céljavesztett életüket. Pavlov többre vállalkozik nagyszabású trilógiájában, mint hogy pusztán a szörnyű valóságot írja le, a társadalmi problémákat ecsetelve. A közösségi mellett az egyéni, fizikális és lelki leépülést is költőien, olykor egészen álomszerűen ábrázolja. Abszurditásokban bővelkedő prózája egyszerre nyomasztó és komikus, valahol a tragédia és a fekete humor határán egyensúlyoz. Az élet legfontosabb kérdéseit állítja a középpontba, miközben szót ad mindenkinek, az elesett, szánalmat keltő lágerlakóknak és őröknek is. Dosztojevszkij és Szolzsenyicin nyomvonalán haladva teremt érzéki, szürreális regényvilágot.